Brenner János - akit 2018. május 1-én avattak boldoggá Szombathelyen hatalmas hívő tömeg részvételével - földi maradványainak sorsa volt a szomorú téma.

Kis családi kitekintéssel indult a történet. A vallásos, katolikus szülők három fiúgyermekének mindegyike papnak készült, s elhivatottságuknak hála, e céljukat el is érték. József, a legfiatalabb testvér ma is él, 90. évében jár, s még rendszeresen misézik, igét hirdet Szombathelyen. Ő maga is részt vett a maradványok kiemelésében.

Kegyetlen halála után Brenner János atyát a szombathelyi Szalézi templom altemplomában temették el a családi sírboltban. Boldoggá avatása alkalmából, e sírból földi maradványait egyházi méltóságok és szakemberek jelenlétében emelték ki . Ezen az eseményen 2018-ban három szakember, egy igazságügyi orvosszakértő, a régész dr. Papp Ildikó, valamint az előadó, továbbá dr. Székely János püspök atya, Brenner József nagyprépost, magasrangú egyházi személyiségek vettek részt, illetve azok, akik ezt dokumentálták, fotókat és videókat készítettek. A koporsó megnyitása előtt a jelenlévők esküt tettek, hogy a maradványokat méltóképpen kegyelettel kezelik, a titoktartási kötelezettségeket betartják, s engedély nélkül nem közölnek le fotókat.

A maradványokat megfelelő védőöltözetben először a helyszínen vizsgálták, majd szakszerűen becsomagolva egy új koporsóba helyezve szállították át tüzetesebb vizsgálatokra a Püspöki Palota Sala Terrena termébe. Itt helyezték el, mielőtt végleges helyére a Sarlós Boldogasszony Székesegyház egyik mellékoltárára tették volna.

Ott a három szakember, köztük az előadó, részletesebb vizsgálatnak vetette alá a megmaradt csontokat. A ruházatról érdekességképpen annyit mondhatott el Dr. Tóth Gábor, hogy a testen csak papi fejfedő és a reverenda volt. Mindezekről jegyzőkönyvek készültek.

Az akkori rendszer ezzel is a korlátlan hatalmát fitogtathatta az alapvető emberi méltóság tiszteletben tartásáról, pontosabban annak teljes hiányáról. Az előadó a megmaradt eredeti csontokat nem, de hasonló szemléltető anatómiai részek, a gége, a nyelvcsont, a törött bordák bemutatásával magyarázta el a tettlegesség borzalmait.

Mint ismeretes, 1957. december 15-én este egy haldoklóhoz csalták el Zsidára őt a rábakethelyi plébániáról. Az úton támadtak rá hátulról az elkövetők. Dr Tóth Gábor elmondta a teljesség igénye nélkül, - s azt mind tudjuk -, hogy akit/akiket annak idején elítéltek a gyilkosság miatt, nem a valódi bűnös/bűnösök voltak. A 7 nyakcsigolya közül egyetlen egy maradt épen, mert rugdalták, taposták, kemény tárgyakkal ütlegelték. 

A bordák többszörös ablakos törést szenvedtek, a gerincoszlop is törött, a kézfején többszörös szúrások voltak. 35 késszúrással végeztek vele. A fiatal pap kezével mellkasához szorítva védte az Oltáriszentséget, s még a halála felé vezető percekben sem engedte el azt, mint az ókorban Tarzíciusz vértanú. (Soós Viktor Attila: A magyar Tarzíciusz c. könyvében dolgozta fel a kommunista hatalom áldozatának eme esetét.) Az indokot valószínűleg a fiatalok körében népszerű káplán ez irányú tevékenysége szolgáltatta.

Gégéje összezúzódott, az előadó szakértői véleménye szerint ez annak az eredménye, hogy rátapostak, ráálltak a nyakára.

A szülők és a két testvér sem láthatta őt holtában, a temetésén sem vehettek részt, s egészen a rendszerváltozásig nem beszélhetett róla senki, így a lehetséges tanúk is síri hallgatásba burkolóztak.

Befejezésül az előadó szavait tolmácsolom:

„Munkánk során, végig érezve a feladat ránk nehezedő súlyát, az emberi brutalitás és kegyetlenség okozta tragédia döbbenetét, megtapasztaltuk, hogy a meggyilkolt a vizsgálataink ideje alatt áldozatból vádlóvá lépett elő. Életét a szeretet vezényelte, hitét halálában sem tagadta – földi létével és önfeláldozó halálával az emberi brutalitás és az embertelen ideológia örök veszélyeire hívja fel a figyelmet!”