MÁRIAPÓCS
A kegyhely kialakulásában alapvető szerepe volt a könnyezés csodájának, amely miatt az egykori fatemplom helyén megépítették a mai bazilikát.
E csoda története 1696-ban kezdődött, amikor a Szent Liturgia közben az egyik pócsi gazda megriadva látta, hogy az ikonosztáz Istenszülő képén Mária szeméből könnyek folynak, az arcvonásai fájdalmat tükröznek. A templomi gyülekezet is csakhamar tudomást szerzett a csodás könnyezésről. Másnap nagy tömeg vonult a templomba.

A szomszédos Kálló római katolikus plébánosa egy tiszt haldokló gyermekét emelte a képhez; a gyermek megérintette a képet és meggyógyult. A boldog anya drágaköves gyűrűt helyezett a kép elé, ezzel nyitotta meg évszázadokra a pócsi Máriát hálásan tisztelők ma sem fogyatkozó sorát.  A kép könnyezése megszakításokkal november 4.-től december 8.-ig tartott. I. Lipót osztrák császár és magyar király a történtek alapján az egri püspökhöz intézett rendeletével a könnyező Mária-képet Bécsbe vitette. Már a kép Bécsbe szállításakor, útközben is számos másolat készült a csodás képről. Egy ilyen másolat került az eredeti helyére Máriapócson is. 
Az új pócsi kép, az elsőhöz hasonlóan, először 1715-ben kezdett könnyezni. Augusztus 1.-én, 2.-án és 5.-én hullatott sűrű könnyeket. A történteket bizottság vizsgálta meg, és megállapította, hogy a templomot Mária csodás könnyei másodszor is megszentelt hellyé tették. 
A kép másodszor 1905. decemberében könnyezett, megszakításokkal szinte egy egész hónapon át. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte és megállapította a könnyhullás valódiságát. 1948-ban XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomot bazilika rangra emelte. Így épült a nyírségi tájba a máriapócsi kegytemplom a híres Mária-képpel, erőteljesen meghatározva az itt élők életét, befolyásolva jelenüket és jövőjüket.

Az eredeti kép mérete 50x70 cm, temperával jávorfára festve készült. Fél alakban ábrázolja Máriát, aki bal karján tartja a Kisdedet. Fejük körül díszes dicsfény található, arcuk mellett az Isten Anyja (MT QU) és Jézus Krisztus (IS CS) szövegek görög betűs rövidítése olvasható. Mária bíbor színű felsőruhát visel, fején és jobb vállán látható két csillag, a harmadikat a Gyermek takarja. Jobb kezével Fiára mutat. Jézus jobb kezét áldásra emeli, baljában háromágú, liliomszerű virágot tart. A nyakában görög keresztet visel. A kép felső sarkaiban egy-egy kerub fej látható. A képet a második világháború után restaurálták, s akkor derült ki, hogy Papp István annak idején nem új deszkát használt a festéshez, hanem egy igen régi, megkopott bizánci ikont festett át.

 A kegytemplom  A jelenlegi díszes barokk templom elődje egy egyszerű kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokoló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a kis fatemplom helyén egy nagyobb templom építését.
Még a mostani kegykép könnyezése előtt, 1701-ben Mészáros Mátyás pócsi lakos engedélyt kapott I. Lipót császártól, hogy a birodalom területén adományokat gyűjthessen a pócsi templom felépítésére, mivel ezt a pócsi hívek a maguk erejéből nem tehették meg. A császár a török felett Zentánál aratott fényes győzelmét (1697) a pócsi Mária közbenjárásának tulajdonította, s ezért hálából igen melegen ajánlotta az adományokat gyűjtő Mészáros Mátyást minden illetékes hatóság figyelmébe. Az akkori, üresen álló munkácsi püspöki szék püspöki helynöke Hodermárszky János József pedig a későbbi VI. Károly császártól kérte a templomépítés engedélyezését, és egyben a görög szertartású bazilita szerzetesek Pócson való letelepedését, hogy a nagyszámú zarándoksereget lelkileg elláthassák. A császár a kérelmet véleményezésre elküldte Telekessy egri római katolikus püspöknek, aki nem nagyon pártfogolta az ügyet, mert Pócsra ferences barátokat akart telepíteni. Végülis a baziliták telepedtek le Pócson.

 A templom építését Bizánczy Gennadius György kezdte meg saját megtakarított pénzéből. Ő munkácsi apostoli vikárius volt, s a bazilita szerzetesek fő elöljárója. Olsavszky István Simeon és Blazsovszky György Gábor felújították a már omladozásnak indult falakat. Utána Olsavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templomépítést, és elkezdte a mai kolostor építését is. A munka két éven át zavartalanul folyt, amikor Egerből panasszal fordultak a királyhoz, és kérték az építkezés megszüntetését. A kényszerű szünet után azonban sikerült a munkálatokat folytatni és 1756-ban befejezni. A két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el.
A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes képállvány, ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újakra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották.  Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék.  
Hálásan emlékezünk meg a templom nagy jótevőjéról, Károlyi Ferenc grófról, aki nagy összeggel járult hozzá az építkezés teljes befejezéséhez és egész pócsi birtokát, közel 1.000 holdnyi földet a templomnak ajándékozta.
1943-ban kezdték meg a pécsi ferencesek az új kegyoltár kialakítását. A kegykép ugyanis az ikonosztáz királyi ajtaja fölött volt, s a kép megcsókolása - az értetés - a nagy tömeg miatt igen nehéz feladat volt. Ezért az északi mellékhajóban lévő mellékoltárt át alakították úgy, hogy a kegykép, amely erre az oltárra került, a falba vágott két új ajtón kívülről, a templomudvarról is megközelíthető legyen.
A templom művészi képekkel való kifestését két festőművész, Boksay József és Petrasovszky Emmánuel végezte. A templom teljes, külső-belső felújítása után a megáldásra és a kegykép áthelyezésére 1946. szeptember 8-án, az első könnyezés 250. évfordulóján került sor negyedmilliónyi zarándok jelenlétében. Két év múlva XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomnak a basilica minor címet adományozta.

 Máriapócs a történelmi Magyarországnak 300 éve egyik leghíresebb búcsújáróhelye. 

A fatemplom annak az egykor a településen állt ruszin stílusú fatemplomnak az utódja, amely otthont adott az 1696-os és 1715-ös könnyezéseknek. 

16 órakor Sándor atya misét tartott csoportunknak, majd elfoglaltuk szállásunkat a Zarándokházban. Vacsora után egy kis sétát tettünk betérve a „Nagymedve” cukrászdába, ahol Sándor atya „vendégei” voltunk egy finom tortára.